A Magyar Vöröskereszt az Év Szponzora megtisztelő díjjal köszönte meg a Magyar Suzuki 2020-ban nyújtott támogatását
2021.06.25.
A Magyar Vöröskereszt az Év Szponzora megtisztelő díjjal köszönte meg a Magyar Suzuki 2020-ban nyújtott támogatását
A Magyar Suzuki Zrt. felelős vállalatként az elmúlt harminc év során mindvégig elhivatottan támogatta a helyi közösségek és szervezetek munkáját és elkötelezett amellett, hogy a biztonság a közlekedésben és a mindennapi életben egyaránt a felelős magatartáson alapul. A 2020-as évben nyújtott kiemelt támogatásért az Év Szponzora rangos díjat adományozta a Magyar Vöröskereszt a Magyar Suzuki Zrt.-nek. Az elismerést a vezérigazgató, Atsumi Masato vette át az esztergomi Szent Adalbert Központban.
A Magyar Vöröskereszt idén ünnepli fennállásának 140. évfordulóját, ez alkalomból a 2021.06.25-én az esztergomi Szent Adalbert Központban rendezett díjátadó ünnepségen több mint 100 díj kiosztásával köszönte meg partnerei 2020-ban nyújtott támogatását. A díjakat Dr. Göndöcs Zsigmond, a Magyar Vöröskereszt elnöke adta át. A kitüntető Év Szponzora címet és a vele járó oklevelet, illetve kristály díjat Atsumi Masato, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója vette át.
Tavaly a Magyar Suzuki Zrt. egy hibrid Suzuki Vitara személyautót ajánlott fel a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete számára. Az autóhasználatért cserébe a Magyar Vöröskereszt is komoly vállalást tett: Esztergom minden középiskolájában a KRESZ vizsgához elengedhetetlen elsősegély oktatást tartanak a 11. évfolyamos diákok számára, térítésmentesen. Vezető hazai járműgyártóként a Magyar Suzuki Zrt. a biztonságot nemcsak munkája során, a közlekedésben vagy az általuk gyártott termékek esetében érzi fontosnak. Szeretné felhívni a figyelmet a felelős magatartásra, valamint gyermekeink biztonságának fontosságára az online és offline térben egyaránt.