Kiemelt figyelem a gyermekvédelemnek

2020.11.13.
Az UNICEF kampányának főtámogatója a Suzuki

A koronavírusjárvány miatti bezártság, félelem, egzisztenciális bizonytalanság még veszélyesebbé tette a világot, elsősorban a gyermekek számára. Becslések szerint ugyanis a kiskorúak hozzávetőlegesen 30 százalékkal több veszélynek és visszaélésnek vannak kitéve a mindennapokban a pandémia terjedése óta, mint korábban. Az UNICEF Magyarország „Ismerd fel és tegyél ellene” címmel gyermekbántalmazás elleni kampányt indított, hogy felhívja a figyelmet: a gyermekek védelme a társadalom közös felelőssége. A program főtámogatója a Magyar Suzuki Zrt.

A magyarok 38 százaléka szerint egy pofontól nem lesz baja a gyermeknek. Ugyanennyien értenek egyet azzal a kijelentéssel, hogy a gyermekeknek elsősorban kötelességei vannak, nem jogai. A többség (66%) szerint a szülőnek joga van belenézni a gyermeke telefonjába, személyes üzeneteibe. Az eredmények azt mutatják, hogy a szeretetmegvonást (74%), valamint a gyermek ingnorálását, a „beszédmegvonást” (63%) érzik a magyarok a leginkább bántalmazó gyakorlatnak. A szóbeli szidalmazást ugyanakkor csak 30%, a telefon elkobzását 14%, a szobafogságot pedig mindössze 20% tekinti annak.[1]

„Az előbbiekben felsorolt eredmények ismeretében bőven van még tennivaló a bántalmazással kapcsolatos attitűdök terén. A társadalmi gondolkodás formálása, a gyermekeinkkel kapcsolatos tudatosabb viselkedés segítése miatt hívtuk életre az Ismerd fel és tegyél ellene kampányt” – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója. „Az edukációs projekt keretein belül az érdeklődők ingyenes online mini kurzusban ismerkedhetnek meg a gyermekbántalmazás fogalmával és fajtáival, emellett közérthető gyermekvédelmi útmutatót kapnak hasznos tudnivalókkal az UNICEF Magyarország weboldalán” – osztotta meg a kampány részleteit az ügyvezető igazgató.

„Vezető hazai járműgyártóként a biztonságot nemcsak munkánk során, a közlekedésben vagy az általunk gyártott termékek esetében érezzük fontosnak. Szeretnénk felhívni a figyelmet a felelős magatartásra valamint gyermekeink biztonságának fontosságára az online és offline térben egyaránt. Mindennapi életünkben is odafigyeléssel, törődéssel szükséges eljárnunk. Éppen ezért kiemelt célcsoportként kell gondolnunk a gyermekekre, akiknek még nem fejlődött ki a veszélyérzete, nem tudják megítélni egyes lépések súlyos, rájuk nézve veszélyes következményeit, vagy egyszerűen a kiszolgáltatottságukból adódóan szenvedhetnek el bántalmazást. A Magyar Suzuki ezért döntött úgy, hogy támogatja az UNICEF Magyarország gyermekbántalmazás elleni kampányát.” – fejtette ki a támogatás hátterét Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki Zrt. vállalati kommunikációs és CSR csoportjának vezetője.

[1]Forrás: a Publicus 1003 fő megkérdezésével elvégzett országos kutatása