Mosolyt csaltunk az esztergomi Angyalkert ovisok arcára
2021.09.30.
A Magyar Suzuki 30. születésnapja alkalmából az esztergomi Angyalkert Óvodába látogatott Atsumi Masato vezérigazgató.
Vállalatunk idén ünnepli alapításának 30. évfordulóját. Az óvoda évtizedek óta fontos szerepet tölt be a Magyar Suzuki életében, hiszen volt olyan időszak, mikor külön csoportot indítottak az esztergomi gyárban dolgozó munkatársak gyerekeinek. A jó kapcsolat azóta is töretlen, ráadásul még ma is sok Suzuki-munkatárs bízza gyermekeit az Angyalkert elhivatott óvónőire.
A látogatás során a kicsik műsorral lepték meg a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatóját, míg Atsumi san ajándékkal kedveskedett a legkisebbeknek. Mint mondta, ahogy körbenéz az intézményben elégedettség és boldogság érzése tölti el.
„Az óvoda Japánban is a szeretet, a mosoly otthona, az a szeretetteljes közeg, ahol a legkisebbek biztonságban, óvó környezetben kezdhetik meg a tanulást, válhatnak először részévé egy közösségnek. Itt sajátíthatják el először képzett óvónők irányításával játékosan a legalapvetőbb társadalmi szabályokat” – fogalmazott Atsumi Masato a rendezvényen, megköszönve minden ott dolgozó áldozatkész munkáját.