Ünnepi fotópályázat a Suzukinál

2021.07.30.
🚗Esztergomi gyárunk 30 év alatt rengeteg fontos mérföldkövet ért el, amikről rengeteg jól ismert fotó készült.

🎉Sikereinket viszont nem érhettünk volna el munkatársaink nélkül, ezért a születésnapunk alkalmából most közöttük hirdettünk egy fotópályázatot.

📸Kollégáinknak egy olyan fotót kellett készíteniük, ami kapcsolódik a 30. évfordulóhoz, és ami méltó helyet kaphat a többi ikonikus képünk mellett.

A beérkezett fotókat első körben mi szűrtük elő, most pedig rátok bízzuk, hogy a kiválasztottak közül melyik legyen a befutó!

🏆A nyertes kolléga nemcsak lájkokat gyűjt majd be, hanem fél évig megkapja a 30. évfordulónkra feldíszített hibrid Vitarát, amiből garantáltan nincs még egy a világon.


A szavazás elindult, ezen a linken érhető el:

https://www.facebook.com/events/182211307275659/






JÁTÉKSZABÁLYZAT
A MAGYAR SUZUKI ZRT. FENNÁLÁSÁNAK 30. ÉVFORDULÓJA
 ALKALMÁBÓL TARTOTT FOTÓPÁLYÁZATHOZ


A Magyar Suzuki Zrt. 2021-ben ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, ez alkalomból munkavállalói számára fotópályázatot hirdet.

I. A pályázat időtartama: 2021. július 8. – július 22.

II. Fődíj: A kiállított és felmatricázott, ünnepi SUZUKI VITARA gépjármű használata 6 hónapos időtartamra (a biztosítást és az autópálya használatát a vállalat, az üzemanyag költségét a nyertes vállalja). 
- Amennyiben a nyertes felvételen több személy szerepel, úgy a gépjárművet időarányosan, egyenlő időintervallumban használhatják.
- A gépjármű használatának sorrendjét a nyertesek maguk döntik el és osztják be egymás között. 

III. Résztvevők köre: 
- A pályázaton, az annak időpontjában a Magyar Suzuki Zrt. alkalmazásában álló munkavállalók vehetnek részt. 
- Saját állományba tartozó és kölcsönzött munkatársak egyaránt.
- A pályázaton felmondási idejüket töltő, illetve egyéb okból tartós távollétben* lévő munkatársak nem indulhatnak. 
- Azon munkatársak, akik érvényes B kategóriás vezetői engedéllyel rendelkeznek.

IV. A verseny tematikája: 
2021. július 8-án reggel a Magyar Suzuki Zrt. személyportáján kiállításra kerül egy ünnepi, felmatricázott SUZUKI VITARA gépjármű, amely azt követően július 22-én 23:59 óráig kiállítva marad. A fényképeken a munkatársak ennek a gépjárműnek a társaságában reprodukálhatják a képen látható, korábbi felvételt vagy készíthetnek egyéb csoportképet.  
A csoportképen 1-6 fő szerepelhet. 

V. A pályázat tárgyát képező verseny menete

1. A pályázat résztvevői az elkészült fényképeket az intranet@suzuki.hu címre küldhetik el
2. Egy pályázó több képpel is indulhat
3. A fényképekkel kapcsolatos előírások, követelmények:
- A fényképeket az erre a célra létrehozott, kialakított fotósarokban kell elkészíteni 
- A e-mailben fel kell tüntetni az alábbiakat:
o A fotón szereplő személy/ek nevét, törzsszámát és elérhetőségét (e-mailcím, telefonszám)
o Több személy esetén, a fényképen szereplő személyeket képviselő személyt külön meg kell nevezni.  
- A fényképek nem tartalmazhatnak a vállalatra és annak hírnevére nézve káros vagy romboló, obszcén, másokat sértő tartalmakat. Az ilyen témájú fényképeket a pályázatból kizárjuk .
- A fényképeket min. 1 Mb méretben kell elkészíteni.
4. A jelentkezés feltétele a „Hozzájárulás képek felhasználásához és közzétételéhez – MSC 30 éves fotópályázat” nyomtatvány kitöltése és a HR&GA osztályhoz történő eljuttatása. A nyomtatvány elérhető az osztály- és üzemadminisztrátoroknál, valamint a Munkavállalói Információs Központban. A kitöltött és aláírt nyilatkozat hiányában a pályázaton való indulás nem lehetséges.

5. Amennyiben bármely pályázó hozzájárulását a versenypályázat során, kiválasztási eljárás idején, vagy nyertessége esetén a hozzájárulását visszavonja, abban az esetben a pályázó, illetve csoportkép beküldése esetén a pályázó, valamint a csoport többi tagja a továbbiakban a fotópályázaton az adott fényképpel nem vehetnek részt, illetve nyertes pályázat esetén a gépjárműhasználati jogosultága/jogosultságuk felfüggesztésre kerül. 

VI. A nyertes pályázó kiválasztása
1. A pályaműveket július 22-én 23:59 óráig lehet beküldeni
2. A beérkezett fényképekből a zsűri kiválasztja a legjobban sikerült 10 alkotást. A zsűri tagjai: Dr. Fejesné Gyurján Ildikó, operatív igazgató; Novák Gyula, operatív igazgató; Képes Tamás, Üzemi Tanács elnök.
3. Az első körös zsűrizés alkalmával kiválasztott legjobbnak ítélt 10 fényép 2021. július 30-án felkerül a Magyar Suzuki Facebook Karrier oldalára: https://www.facebook.com/suzuki.karrier/ 
4. A fényképekre like gomb megnyomásával, mint reakcióval lehet szavazni (egyéb reakciókat, kommenteket a nyertes pályázat megítélése szempontjából figyelmen kívül hagyjuk).
5. Az online szavazás 2021. augusztus 02-ig 23:59-ig tart.


VII. Eredményhirdetés: 
- a Facebookon legtöbb like-ot kapott felvételt 2021. augusztus 03-án tesszük közzé a Magyar Suzuki belső kommunikációs csatornáin: intranet, digitális kijelzők.
- a nyertes/eket a megadott elérhetőségek valamelyikén értesítjük.  
- A nyertes/ek a gépjárművet ünnepélyes keretek között Atsumi Masato vezérigazgató úrtól vehetik át legkésőbb 2021. augusztus 7-ig. 

*A tartós távollét esetkörei az alábbiak: 
1.) fizetés nélküli szabadság esetében 1 hónap eltelte után 2.) keresőképtelenné vált dolgozó 1 havi folyamatos betegség után; 3.) Szülési szabadság 1. napjától; 4.) Gyermekgondozási ellátásban részesülők a fizetés nélküli szabadság 1. napjától; 5.) Felmentési idő 1. napjától; 6.) Más munkáltatóhoz kölcsönadott dolgozó; 7.) Állásukból felfüggesztett személyek